„A magyar-lengyel barátság bizonyítéka” – fél Lengyelország a Mandinerben megjelent interjúról beszél
A korábbi minisztert lenyűgözték Orbán Viktor döntései.
Davosban az amerikai delegáció vezetője képmutatónak nevezte az EU-t, amiért protekcionizmussal vádolja az Egyesült Államokat.
Meglepő értelmezéssel álltak elő Davosban, a Világgazdasági Fórumon az amerikai delegáció tagjai az éppen kirobbanó kereskedelmi háború kapcsán. A Joe Biden által elfogadtatott, január 1-jén életbe lépett inflációcsökkentő törvény részeként kialakított brutális – kizárólag a „Made in USA/Buy American” jegyében létrehozott – támogatási rendszer az európai ipar összeomlásával fenyeget.
Macron elnök már a törvény tárgyalási szakaszában figyelmeztetett a protekcionista irány súlyos veszélyeire, majd támadásba lendült. Az ügy érdekében félretette nézeteltéréseit Scholz német kancellárral, hogy közösen dolgozzanak ki egy, az amerikaihoz hasonlóan protekcionista elveken alapuló törvényt annak érdekében, hogy a vállalatok és a befektetők ne vándoroljanak el az EU-ból. Ezzel szinte egy időben Washingtonba utazott, ahol Biden elnök megígérte neki, hogy közös munkacsoportot hoznak létre, azt vizsgálva, hogyan lehetne az EU-t mentesíteni a törvény kirekesztő hatásai alól. A munkacsoport létrejött, de a biztató mosolyok ellenére egyre inkább úgy tűnik, inkább egy gittegylet szerepét tölti be, semmint problémamegoldó testületét, így Macronék folytatták az ellencsapás tervének kidolgozását.
A német-francia tandem váratlanul gyors és agresszív válságkezelési javaslatai mellé végül beálltak az uniós biztosok is, igaz, egyes elemek, különösen az állami támogatási rendszer rugalmasabbá tétele körül még parázs viták folynak, féltve az egységes piac jövőjét, és aggódva a gazdag és a költségvetési mozgástérrel nem annyira szerencsésen rendelkező tagállamok közötti szakadék mélyülése miatt.
A kereskedelmi háború tehát már tény, ilyen előzmények után pedig feszült várakozás előzte meg az amerikai küldöttség és Ursula von der Leyen hétfői, nyitónapi találkozását – amiből végül nem lett semmi, mivel az Európai Bizottság elnöke „utazással kapcsolatos problémák” miatt lemondta a találkozót.
A Politico beszámolója szerint az amerikai szenátorokból és képviselőházi tagokból álló küldöttség Davosban nem kötött féket a nyelvére az inflációcsökkentő törvény miatt elszabadult európai indulatok kapcsán. Chris Coons demokrata szenátor, a küldöttség vezetője finoman odaszúrt, amikor rámutatott: Európa a jelenlegi energiaválság elmélyülése miatt tulajdonképpen magát hibáztathatja, hiszen senki nem kényszerítette – és ez különösen Németországra igaz – hogy ekkora függőségi viszonyt alakítson ki energiaimport tekintetében Oroszországgal. A szenátor reményét fejezte ki a kompromisszumos hang megtalálására, ugyanakkor a közös értékek és a prioritások különbözőségét is megemlítette.
A delegáció tagjai meghökkentő megközelítéssel úgy érveltek: az elfogadott törvény egyáltalán nem protekcionista, az USA egyszerűen csak egy nagyobb befektetést hajtott végre saját energiabiztonságába és gazdaságába, amelynek segítségével erősödni fog – márpedig egy erős Egyesült Államok erős szövetségest jelent Európának, az EU tehát végeredményben jól jár a törvénnyel. (Azt nem említették, hogy az EU mennyire jár jól azzal, ha az ipari termékei kiszorulnak az amerikai piacról, és a befektetők csapatostól hagyják el az USA támogatási rendszere miatt.)
Joe Manchin demokrata szenátor ennél kissé nyersebben fogalmazott, amikor
Mint mondta, beszélt az elmúlt hetekben Macron elnökkel, akit „megnyugtatott”, és elmagyarázta neki, hogy az inflációcsökkentő törvény semmilyen aggodalomra nem ad okot Európának. „A törvényjavaslat az Egyesült Államok megerősítésére készült, hogy segíthessünk szövetségeseinknek és barátainknak” – mondta Davosban Manchin, epésen hozzátéve: „Ha valakinek pedig most nagy szüksége van segítségre, akkor az az Európai Unió”.
Ursula von der Leyen (miután elhárultak az utazással kapcsolatos problémái) ma, 17-én mond beszédet a davosi Világgazdasági Fórumon, ebben pedig minden bizonnyal érinteni fogja a támogatási kérdéseket is. Bár a fórum remek lehetőséget kínál az amerikai-európai ellentétek csillapítására, a szakértők nagyon kevés esélyt látnak rá, hogy a kereskedelmi háború és a protekcionista kezdeményezésekre protekcionizmussal válaszoló konfliktus elkerülhető lesz.
Fotó: MTI/EPA/Keystone/Gian Ehrenzeller